2013. október 30., szerda

Idősek köszöntése 2013. október 7-én

 A Folt-Hátán Folt Klubunk tagjai hétfőn délelőtt meg látogatták az Idősek hete alkalmából az Építők úti Idősek Klubját.A szép köszöntés után minden ott lévő klubtagunk be mutatta a saját el vitt foltvarrós munkáját és befejezésként ajándékokkal kedveskedtünk az otthonban lévő minden embernek és az ott dolgozóknak.Egy kis örömet és vidámságot vittünk el nekik,még ha csak egy rövid időre is.Sok sok egészséget és még hosszú életet kívánunk minden idős embernek.







Egy rekordkísérletbe segítettünk

A város augusztusban egy rekordkísérletet tett ami egy hosszú kötött sál elkészítése volt. A csoport is részt vett benne, a kísérlet sikerült.


2013. október 26., szombat

Kiállításmegnyitó Sajóbábonyban

Hutkai Béláné, Várhegyi Jánosné és Nagy Lászlóné foltvarrók közös patchwork kiállítása megtekinthető 2013 október 25 és november 16 között a Sajóbábonyi Művelődési Házban. A megnyitóra Pácz Ibolyát kérték fel hogy mondjon beszédet és mutassa be a három foltvarrót a közönségnek.Nagyon szép munkákkal készültek a kiállításra. Egy másik helységben megtekinthettük Nagy Lászlóné baba gyűjteményeit melyeket igen csak érdemes megnézni.